
A fotókon látható alkotásom szakértői elemzéséhez Diószegi Gabriellát kértem meg, aki számomra példakép és barátnő is egyben. Kifinomult meglátásainak segítségével Ő az emberi sorsokban hozza létre az élet csodálatos képeit: a szeretet energiáját.
“A Fény útja
Minden létező bejár egy utat létezése során, így a Fény is, és ahogy bejárja útját tereinkben, otthonainkban, az is rólunk, nekünk beszél.
Azt hinnénk, hogy otthonunkat a bútorok, és azok színei, a terek határozzák meg. De kevesebbet beszélünk a Fény útjáról, arról, hogy milyen utat tesz meg a terekben? Melyik helységben hogyan is változik, és tükröződik? Mit üzen az ajtó két oldaláról? Mit üzen az ott lakókról?
Emese ajtói csodálatosak. Elsőre a finom pasztell színeket csodáltam meg. A Fény-törését rajtuk, ámultam, hogy milyen összhang van a színek között.
Majd megtudtam, hogy a mintát különböző színtelen katedrál üvegek alkotják, csak másképp vannak vágva, és illesztve, ez adja azt a képességét, hogy másképp töri a Fényt, más-más aspektusát mutatva meg a mögötte lévő tereknek. Egyszerre mutatja meg a maga forma nélküli fényjátékával a bútorok harmóniáját, a napszakhoz illő Fény-erejét, tükrözve és behangolva ezzel az otthonukban élők Én erejét.
Szívből gratulálok Emesének ehhez a családi harmóniát és egységet meglátó, támogató munkájához, ami része ennek a térnek.”
Diószegi Gabriella
Perinatàlis szaktanácsadó
Hellinger-féle családállítás
cosmogenesis.hu


Keressetek fel bátran, ha nem színes Tiffany üvegre vágytok. Mert a Tiffany üveg lehet ilyen is: elegáns és lágyan a környezetbe simuló minta. A tulajdonosok kifinomult ízlését tökéletesen mutatja a választás, hiszen Ők már a tervezéskor tudták, hogy a falaik tele lesznek színes festményekkel, a parketta pedig gazdag mintájú perzsa szőnyegekkel. Hasonló, harmonikus enteriőrök egyedi tervezéssel érhetőek el: Termékek/Tiffany üveg rendelésre, menüpontban.
Mi látható a fotókon?
A dupla tolóajtók Tiffany üvegeinek mérete 2 db 60×165 cm.








A fotókon látható alkotásom szakértői elemzéséhez az üvegeim egyik boldog tulajdonosát kértem fel, aki egyben kiváló építész is. Saját otthona is szemléletesen mutatja kiemelkedő munkáját. Köszönöm, hogy ebben a tökéletesen tervezett otthonban az egyik részt, az üvegeket, Én képviselhetem.
“Ablakok, ajtók, bútorok….. Egyszerű virágmotívum színesen összefűzve, könnyedén végigszalad a házban: megmutatja magát, majd eltűnik. Kiegészítve díszít és ebben tökéletes. A színek és a fény játékába nap mint nap belefeledkezünk, rácsodálva erre a mindig változó szimbiózisra.”
Építész tervező, tulajdonos


Az egész házban megjelenő motívum az egyedi tervezéssel érhető el. Termékek/Tiffany üveg rendelésre menüpont alatt található.
Mi van a fotókon?
Dupla szárnyú tolóajtó Tiffany üvege 2 db 75×180 cm. A konyhaszekrény Tiffany üvegei 3 db 30×40 cm. Kör ablak Tiffany üvege d=50 cm. Szimpla tolóajtó üvege 1 db 55×180 cm. Beépített térelválasztó Tiffany üvege 1 db 90×110 cm.



Rózsakvarccal díszített üvegfestmény
A fotókon látható alkotásom szakértői elemzéséhez egyedülállóan kedves személyt kértem fel, aki jelenlétével mindig gazdagabbá tudja tenni környezetét.
“Az üveg, a színválasztás, és a rózsakvarc együttes hatása meglepően nyugtató. Sőt pár percig nézve: a boldogság érzésével kapcsolódik össze. Nyugodtan merem ajánlani gyógyító képnek. A rózsakvarc követ a szív gyógyító kövének tartják. Így a képet eltudom képzelni egy otthon szeretetének megerősítésére.
Nekem, a személyes kedvencem.”
Kéri Mann Rózsika
Kőgyógyászati terápiát alkalmazó, gyógynövényes gyógymasszőr.
Reiki mester, tanár
A kölcsön kapott talentum című könyv szerzője
Tata és környékének gyógynövényes gyűjteménye című könyv szerzője


A hangulatos képeket egyszerű felszerelni, mert képkeretbe vannak elhelyezve. Egymás alá, vagy mellé is teheted őket.



A Felszabadultság első pillanata
A fotókon látható alkotásom szakértői elemzéséhez ….
“Az üveg, mint alapanyag sokak számára, a funkcionalitás, hasznosulás, ipari jelleg visszatükröződését jellemzi. Azonban, mint a történelmünkben is oly gyakran az árral, irányzatokkal szemben menő szűk réteg felfedezte ennek a látszólag rideg és törékeny anyagnak az esszenciáját, ami a mai napig megmaradt és virágzása folyamatosan tör felfelé, megszámlálhatatlan felhasználási lehetőség jelképeként.
Emese elhozta közénk ennek a csodálatos anyagnak egy merőben más manifesztációját, ami egyértelműen tükrözi egy számunkra nem látható, de mindenki számára érezhető felsőbbrendű asztrális formavilág mintázatát. Bázikus alapként használva az ősi yin hold jelleget, megjelenítve szorosan, de mégis lebegve előtte a naprendszerünk megnyilvánult égitest halmazait, egy szubtilis, nem látható sík ősrobbanását idézve. A kirobbanó dinamikát a színek és a körülölelő visszafogott tér teszi az egyensúly mérőpálcájává.
A felelősség, amit a műalkotás idéz, egyfajta szemléletmód változtatást igényel. Ezt nem kaphatja meg bárki! Kiválasztottság szükséges, aki mer egy új világ létrehozásán munkálkodni, egy eredendően más nézőpont szerint.”
Tisztelettel meghajolva a művész előtt:
Herczeg László Építészmérnök
Evan 94 Kft Építőipari fővállalkozás
30/ 280 64 72




Ez az üvegfestmény innovatív megjelenésével kiválóan illeszkedik a mai trendi vagy a loft stílusú enteriőrökbe. Felszerelése szaktudást igényel, melyet nagyon szívesen megcsinálunk.





Szerelmes őszi érintés
A fotókon látható alkotásom szakértői elemzéséhez Dén Erika barátnőmet kértem fel. Jelenleg Ő egy szellemi hagyaték és óriási tudás őrzője. Képkereskedői tapasztalatai által és lényegre törő életszemléletével nekem is rengeteg útba igazítást adott sorsfordító pillanataimban.
“A szerelem, olyan mintha a kettő egy lenne. Az egynek a tükröződése, ami szinte ugyanaz, de mégse. A szerelemben nincs különbözőség, minden színesnek és ragyogónak látszik. Az alkotás megjeleníti azt a valótlan valóságot, ahol a tér és az idő megszűnik létezni. Az ősz színei elvesztik az elmúlás szimbólumát és átlépnek egy magasabb értelmezésbe.
Egyszerre jelen lesz az aranykor, ahol a szerelem a létnek abba a korszakába lép, ahol megjelenik az idill, a tökéletes, a hiánytalan, a kész és a maradandó. Maradandó, az, ami a fény által a lét kristályos fényében megnyilatkozik. A sötétség elveszíti erejét és, mint legyőzött harcos, alázattal kiemeli a győztes szerelmet.”
Dén Erika



……………………..


